Eltemették Mystic Falls polgármesterét. A kis város minden lakója hivatalos volt a Lockwood házba a megemlékezésre.

Tyler Lockwood, a polgármester fia fogadta a vendégeket. Mosolyogni próbált, azt mutatni, hogy semmi baj. De a mosoly azonnal eltűnt az arcáról, mikor egy furgon gurult a ház elé. A nagybátyja szállt ki belőle.

– Mason?

– Szevasz, öcsi.

– Te meg mit keresel itt?

– Gyászolni jöttem. Sajnálom.

– Én is sajnálom.

– Mason! Mit csinálsz itt?

– Anya, mégiscsak apa testvére volt.

– Persze, csak meglepett. Gyere be!

Mason Lockwood megveregette unokaöccse vállát, és eleget tette a meghívásnak, elindult sógornője után. Tyler visszafordult a lépcső felé, amin egy lány jött fel. A fiú egy pillanatra lemerevedett a szépség láttán. Meg kellett állítania.

– Szia! Te új vagy itt, ugye?

A lány ráemelte zöld szemeit. Tyler hátán borzongás futott végig.

– Igen, most költöztem vissza. Részvétem az apád miatt.

– Honnét tudod, hogy az én apám volt? – kérdezi döbbenten Tyler.

– Ez egy kisváros. Az emberek beszélnek.

– De még milyen kicsi. Én…

– Tyler, drágám idejönnél?

Tyler a lányhoz fordult.

– Gyere be, és ismerkedj.

– Kösz.

A lány belibbent, Tyler pedig az anyjához sietett. Mire visszanézett, már nem találta szemével a titokzatos új lakót.

Tylert nem sokkal később az apja irodájában találhattuk. Legurított a torkán egy újabb adag italt, mikor nagy lendülettel berobbant valaki. Tyler a párna mögé rejtette a flaskát.

– Bocs, csak a mosdót keresem. De valahogy nem sikerül megtalálnom ebben a palotában.

Az új lány volt. Tyler arcára azonnal mosoly ült ki.

– A lépcső mellett jobbra.

– Kösz – a lány kifordult a szobából, de még visszanézett. Meglátta, amint Tyler előveszi az italt a párna mögül – Az alkohol nem segít. Higgy nekem.

– Tessék? Ez nem…

– Na, persze. Figyelj, tudom, mit érzel. Nekem egyik szülőm sem él. Apukámat vesztettem el utoljára 15 éves koromban.

– 15 évesen? – kérdezte döbbenten Tyler.

– Igen. Nehéz időszak ez, főleg, hogy most már te vagy a férfi a családban. De az alkohol nem oldja meg a problémáidat. Én megpróbáltam, de semmi sem lett jobb. Pont ellenkezőleg. És édesanyádat sem kellene ezzel kínoznod.

– Más megoldást nem látok.

A lány leült vele szemben a kanapéra.

– Az idő megoldja. Fontos, hogy édesanyád mellett légy, ezt együtt kell átvészelnetek, egy családként. Nekem nem volt aki segítsen. Támaszkodj a barátaidra, ne hagyd, hogy kiüresedjen az életed, különben semmi sem marad belőled – a hangja halkra, és vészjóslóra változott – Én megtettem. Feladtam önmagam. Olyanokat bántottam, akiket szerettem. Azt pedig nincs idő, ami helyre hozza.

– Azt hiszem, igazad van – Tyler az asztalra koppintotta a flaskát.

– Ugye nem fogod meginni, ha kimentem?

– Akár magaddal is viheted – mosolygott biztatóan a lányra.

– Ezüstből van. Inkább itt hagyom – a lány felállt, és elindult kifelé.

– Mi a neved? – kiáltott utána Tyler.

– Ron.

– Megjegyeztem.

Tyler addig bámulta a bejáratot, míg be nem toppant Jeremy Gilbert.

Ron a kertben sétálva furcsa csoportot vett észre. Két fiú és egy lány. Meg mert volna esküdni, hogy nemrég a lány még más ruhában volt. De kettő nem lehet belőle.

Elena, Stefan és Damon visszafelé igyekeztek. Katherine jelenete felkavarta őket. Hirtelen mind a hárman megálltak.

– Az meg ki? – bökött Damon a fejével a folyó másik oldalán álló lány felé.

– Nem tudom, de most nem is érdekel – felelte Elena ridegen.

– Neked nem ismerős, Damon?

– Most, hogy mondod…

– Csak egy lány. Lehet ő költözött be Mrs. Fitz házába.

– Aha – Damon a lányt bámulta. De az mit sem törődve az átható pillantással, elfordult és elment – Meg kell tudnom, ki ő.

– Szállj már le róla!

– Kezdesz paranoiás lenni, bátyó?

– Nagyon vicces – morgott vissza az orra alatt Damon.

Másnap este Ron készülődni kezdett az estére. Három nappal ezelőtt véglegesen megalakult a zenekara. Amint megérkezett, hirdetést adott fel, hogy zenészeket keres. Nem volt sok jelentkező, de végülis megalakult a Destiny. Ma lesz az első fellépés a Grillben.

Új névvel bővült Mystic Falls lakóinak névsora. Meghozták a gravírozott névtáblát. A második csengetésre egy barna hajú fiatal nő nyitott ajtót. Átvette a névtáblát, melyre a nevét vésték. Veronica D. Dark.

A Grillben nagy volt a nyüzsgés. Mindenki kíváncsian várta az új bandát. Élő koncert még sosem volt a bárban. Minden asztal foglalt volt, még a székek is a pultnál, mikor Damon megérkezett. Nem foglalkoztatta, hogy nincs hely, majd szerez magának. De útközben meg kellett állnia, mikor majdnem beleütközött valakibe.

Ron belépett a Grillbe. Összeszorult a torka a tömeg láttára.

– Telt ház. Remek – morogta az orra alá.

Megindult, hogy megpróbáljon átvágni a tömegen úgy, hogy közben senkihez sem ér hozzá. De csak egyetlen pillanaton múlott, hogy nem ütközött egy férfi mellkasába.

– Hoppá! Majdnem neked mentem, bocs. Ilyen sok ember között nehéz közlekedni, igaz?

Ron felnézett a hozzá beszélő férfira. Egy szürke szempárba ütközött a tekintete.

– Én ismerem ezeket a szemeket – gondolta magában Ron.

– Mi az? Megnémultál?

– Nem. Sajnálom, az én hibám volt.

– A te hibád? De hisz hozzám értél.

– Tényleg? Bocs – Ron zavarodottságában nem tudott józanul gondolkodni.

– Mindig feleslegesen kérsz bocsánatot? – a férfi melegen rámosolygott.

– Tessék? Nem! Csak…

– Semmi baj. Még új vagy itt, ugye?

– Igen. Csak nem rég költöztem.

– Akkor Isten hozott nálunk. Az én nevem Damon Salvatore.

– Salvatore? Mint az egyik alapítócsalád?

– Igen. És téged, hogy hívnak?

– Ron.

– Ron? Ennyi? Azt hiszem, többet érdemlek.

Ron elmosolyodott.

– Veronica D. Dark. De csak Ron.

– A Ronnie jobban illene hozzád.

– Nem szeretem. Ron, és kész.

– Értettem – Damon megadóan feltartotta a kezét.

– Nekem most mennem kell.

– Vár a színpad – Ron kérdő tekintetére Damon folytatta – Annyiszor néztél a színpadra, hogy tuti, te vagy az énekes. És a hirdetésre is ki van írva. Csak meg akartam bizonyosodni, hogy te vagy az – Damon Ronra kacsintott, majd a pult felé indult.

Ron is hátat fordított, és a színpadhoz ment. Fellépett a pódiumra, a banda elé, és üdvözölte a közönséget.

– Helló, Mystic Falls! Mi vagyunk a Destiny, és ezentúl heti három alkalommal fogunk nektek zenélni. Jó szórakozást! Zenét!

A banda belekezdett a játékba, Ron pedig énekelt. Jó hangja volt, olyan, amit mindenki szívesen hallgatott. Nem telt bele sok idő, és a tánctér is megtelt fiatalokkal. De a tömegből Ron számára csak két alak vált ki. Tyler, aki az egyik boxban ült a sarokban, és Damon, aki a pulttól figyelte. Mindkettő arcán érdeklődés volt, de másféle.

A kis koncert nagy sikert aratott. Ron fáradtan érkezett haza. Éppen a kulcsait vette elő, mikor furcsa szédülés fogta el.

– Kérlek ne, legalább hadd jussak be a lakásba – suttogta magának.

A kulcs elfordult, ő pedig majdhogynem átesett a küszöbön. Belökte maga után az ajtót, és a kanapé felé indult. De pár lépés után összeesett. A földön tört rá a roham. A teste rángatózott, a szeme kifordult, majd pár perc után minden nyugodt lett. De Ron továbbra is eszméletlenül feküdt a padlón.